O-NAK
A köszönet órája néha
később kopogtat, mint lehetne. Elmaradásom van!
Nem jutott eszem és időm
bokros teendőim mellett, hogy megköszönjem annak, akit illet, hogy
túlestem érettségi vizsgán, meredek körülmények között.
Nem tegnap volt. Papír
volt zsebemben már márciustól, hogy továbbtanulásom biztosított.
Kis, szóbeli fenntartással papír, mert hatálya csak akkor
válhatott sors-megszentelővé, ha az érettségin átesek.
Gondom csak egy
tantárggyal volt – a magyar irodalommal. Nem tárgyi, lexikális
tudás hiánya. A mantrákat nem tudtam sem bemagolni, sem ráérezni,
ha feltették a kérdést: mint érezett a költő, x, vagy y sorának
megihletésekor. A megírt vers, bárki is írta, nekem egyértelmű
volt. Egyértelmű akkor is, ha pontosan éreztem-tudtam a két- vagy
többértelmű értelmezés bújtatott csodáját. Csak beszélni
utáltam róla. Leblokkoltam ha kényszerítettek erre. hát nem tud
olvasni, aki kérdez?
Ebben az alaphelyzetben,
miközben a briliáns agyú D-nek a matekot segítettem legalább
félig csiszolt gyémántként zsebbe süllyeszteni, ebben a
helyzetben kerestem meg, s kaptam rábólintást, hogy O, a csodás
asszociációs készségekkel rendelkező kisegít-besegít.
Találkoztunk, tán egy
héttel a nagy jelenés előtt. s O rövid tudásfelmérés után a
saját kedvenc témáját választotta nekem. Ráérzett?
Sors-választás volt? Ki tudja!
Öntötte fejembe a
sokszínű láthatás mantráit, összekapcsolva olyan tárgyi
tudással, ami, lehet azaddig elkerülte figyelmemet.
Az a két és fél óra
tömör okítás, az egyetlen tételre sarkító okítás átsegítette
a bamba, matek-fizikában, s tán történelemben is erősen otthonos
tevét a tű fokán.
A nagy jelenéskor, a
harminchat, színével lefelé fordított kártyalapból a költőt
húztam, a sok óriás között a legnagyobbat, József Attilát.
Sosem nyíltan, mindig burkoltan ellenséges közegben csillagos
ötösre hoztam a feleletem. Maradt a magyar nyelv százezer-szálú
írott szabályrendszere, amiben megfogtak, de nem annyira, hogy ne
lehessek éretten, irodalomból négyes.
O-nak köszönhetem!
Köszönöm, Virágom, soha el nem múló hálával köszönöm!
Köszönöm neked, akit
hívhatnálak az ábécé három-négy más nagybetűjével (ez itt,
egy idétlen gyermekkori sértés utáni bocsánatkérés is
egyben!), köszönöm, mert költő lettem, és kinőttem magamból
papírra sok csodálatos verseket!
Őszintén, szívvel,
belső tartással, helyem magyar hangpalettán már rég nem keresve.
Megtaláltan.
Balog Gábor József
