SZÉP ILONKA

Ha félrevezet,

hogy kvázi, rímekben látod a lelkem,

ne félj!

Sokat nem ér leírt szó sem manapság.

Kis hangulat, betűkbe fűzve,

ráütve lenge szélre, vigye tovább

hátán keresztként a leckém.

Feladványom, magányom, te oldod.

Talán.

Aztán bakugrás vissza,

mindent eltaszítva, és visszanézve csak.

Kerestem lányt, asszonyt, sajátot,

Téged,

a másét,

magamét,

minden tágra-tárt íriszekben.

Zöld szempárod mélyébe estem

kútba, kavicsként.

Naponta visszatérő, kútbadobottan.

Megfogalmazni készülök leckém,

hogy ki vagy.

Játék.

Stílusban kimért.

Hamis, békém álcájával írt.

ajándék!

Amolyan helyre-kígyó.

Muníció. Kilőve.

Célozottan rám, hogy lássalak,

dögöljek hiányba.

Menjek, egy helyben állva.

Tollal éterbe küldött robbanószer.

Toluol-tolulol.

Minden ténykedésed megtervezett.

Így út, vissza nem vezet

sem hozzád, sem magamhoz.

Ahhoz élőbeszéd kell.

Egyszer.

Nem tudom, mikor.

Kinyílt combok között

ma is megbúvó,

osztott,

hol itt, hol ott, fülbe szépségeket lihegő,

súgó, kismagad keresem.

Minden nap meg is találom.

Várom.

Magamban, az agynak mondható,

lomraktárban leporolható,

féltett, szeretett

nincsként.

Balog Gábor

-csataloo-

2023.04.30.5:06