A SÁTÁN VETÉSE

Várnak rám odaát.

Fenn és lenn is, dettó.

Várnak lenvirágosok,

zárt falvak szellőrózsásai,

vízereket vesztett

szárazvirágaim.

Csak élnek bele

közelgő nyarunkba,

nem viszik magukkal tovább

harcaim azokkal,

kiket ma, múltidőmben,

test, vagy lélekemberként,

test és lélekközelben

hagyott nyom,

vérvonal nélkül is szerettem.

Furcsa mag a Sátán vetése.

Irtottam, kapáltam,

s bizony megérte,

Bár rossz az eredmény.

Bukás.

Évelő mag a Sátán vetése,

ha nincs látható, megbélyegezhető,

megfogható,

vagy számonkérhető vető,

akkor is kihajt!

Mindig az Istent kerestem,

Az Ő képére teremtetten

nem leltem magamban.

Nem, mert bennem élt!

Észre sem vettem,

mikor emeli intőn az ujját,

hogy útját egyengesse

vénülő fiának.