ÚJ VILÁG TERVEZÉSE

Hogy terepasztala leégett,

bár Mindentudó,

engem, odaadó hívét,

a testben porrá égettet kérdett,

lélek, válaszolj, kérlek,

szerinted mit ronthattam el,

én, a Mindentudó?

Nézd, kitüntetsz Uram,

jobban, mint röpke életemben,

amikor szemed- érzékszerveid

fókuszából bizony kiestem,

és nyeltem nagy kanállal

a kínt, a mocskot. Persze,

jót kérdel, hisz volt világod

szerettem, abban

idővel helyemre leltem,

ágyból-ágyba túráim

időben befejeztem,

s belőlem, rám szabott,

bordámból alkotott

társat is találtam segedelmeddel,

miért felettébb hálás vagyok!

Ám, ha már kérdezel,

el nem hallgathatom,

megmondom, bizony,

túltervezted a terepasztalt,

mikor embert akartál benne

szabad akarattal.

Te Uram, mindig betartod szavad,

de teremtményed plusz a szabad akarat,

így, együtt,

homokká vált műved számtalan

fogaskereke között,

s ami forgott miattad

az miatta megállt.

A hét főbűn,

emberfigurádban

jó tápot talált,

parancsszegéshez, lopáshoz,

gyilkoláshoz,

háborúzáshoz,

tűzzel játszadozáshoz, s látod,

ez lett a vége!

Ezért kérlek Uram,

ha újraalkotod világod,

s alapban engem, vagy másom is,

bábud is újratervezed,

szabad akarat helyett

nagyságrendekkel előbbre tedd

jellemében a béketűrést!

Hogy örömed örök és

vitathatatlan legyen,

kérlek reklám- és PR-osod

rúgd ki!

Menjen a fészkes fenébe!

Az ember, teremtményed,

csak új mennyország-arculattal

veszi majd észre,

hogy

mindenütt, mindenben

százezer alakban egy az Isten,

és jó, és elég,

ha itt, lent is

láthatja fényes arcodat!

Balog Gábor

-csataloo-

2024.04.06. 19:09.

 

HÉ, ODAFENN

Bélus barátom,

te ott, fenn, minden fellegek

fölött!

Nem érted,

magamért jártam be a kertem,

így, támadás előtt a tavaszban.

Virágaim kerestem fagyok utáni

édes bódulatukban,

köröttem tavaszt táncoló

szerelemben,

Ki élte túl, kiből mi lett,

ki ad majd idén

még nékem ihletet

pár sorra erről, meg arról,

megannyi semmiségről,

hogy vigadjon időnként a lélek

(ha már vagyok)!

Jelentem innen a kertből

Bélusom,

az orgonád a fehér,

a szűzi,

hozza kezdeményeit

hónappal megelőzve korát.

A lila, az illatos már virágban.

Korcsban.

Nem egyben, háromban is,

mint a lélek az én koromban.

Eljárt az élet felette is.

Bélám, elképesztően szép

itt lenn a tavasz!

Magyaráznám.

Fölösleges.

Tudod, és emlékszel is rá,

ha szárnyat is ragasztott

hátadra az új kötelesség,

dalolni karban

Istenünk ünnepén.

Lassan, semmi sem sürgős,

Indulok utánad,

jó sakkpartnert is szerzett a sors,

Lacit, már odafenn!

Ha elunjuk a nótát

meg a sakkot (sör akad néha nyeletnyi?),

a kötelező jótétemények után

ultizunk hárman angyaltoll alapon!

Nekem most sonka véglegesítés-

főzés.

Totálban fölösleges gasztro-robot.

Jó tormát kaptam

friss zöldhajma mellé.

Neked meg?

„Vigyázz, szárnyasan sorakozó!”

Nóta indul!

Támadás van!

Hajrá! Bélusom!

Balog Gábor

-csataloo-

2024.04.30.

 

A PÓKFONÁLON

Összetöpörödött juharlevél,

lóg-táncol pókfonálon.

Fonálban, levélben,

fényben, sötétben,

mindenben magam,

útjaim látom.

Találgatom, mikor

szakít le lenge szél,

a végső zuhanás majd meddig ér,

járdáig,

vagy aszfaltra, frontvonalba.

Időbe telt, míg összetöpörödtem!

Mögöttem,

gazdag négyzetméterek

slusszkulcsos, félős bezártja lettem,

felfalt utak, találkozások,

csak emlékként villannak,

vakrandi bakik-vakuk,

elámulások, tisztes élet,

s jókora csibészség-merészség,

lehet, csak vétség,

de lehet bűn parancsok ellen,

Én, kőtábla tisztelő.

Ne keresd!

A Nő, a Kor, a Sors,

sosem hibás! Magad okold!

– mondom magamnak,

Ítélet enyhítésre keress okot!

Mondd, hogy fiaid szépen nevelted,

szüleid megbocsátással eltemetted,

két kézről világra jött,

minden leszármazottad

sorsát segítetted,

erőn fölül.

Mondd, hogy bezártnak lenni,

ablakpárkányon virágot nézni

sem rosszabb, mint ami volt!

Május, szeptember, mind

elraktározott!

Ott forog-pörög a szélben.

Ökörnyál-fonálon,

most még napsütésben,

és mindegy, mikor kerül

végre kerék, vagy talp alá!

Köszönj meg mindent!

A jót a rosszat!

A pillanat változása

el semmitől nem szakíthat,

s megmaradsz annak aki voltál,

önmagad maradandó,

nyomot sehol nem hagyó,

láblenyomatában,

korban-porában!

Úton, a végtelenbe,

az Isten felé.

Balog Gábor

-csataloo-

2021.09.12.

 

KÉT ISTEN

Egyszer ülj le, s hallgasd,

ahogy ők csatáznak

szóban.

Ahogy a jóban megtalálják a rosszat,

és elvben neked is jót

akarnak,

de elsikkad minden

az első pofonban,

amit

úgysem emlékszel, ki ad kinek.

Egyszer ne álmodj

ébredés előtt sem

róluk,

tán akkor mázuk megreped,

lehull a rájuk égetett

viselkedj-massza,

s meghasonlásuk felszínre hozza

a rég eltemetett

kisgyermeket.

Téged. Tégedet,

hogy percidőre tán

éld az életed

fű-fa-virágként,

a kertész udvarában,

az égben,

kicsit balra

a Hold fényes hasától.

-loo-

2021-11.28-

 

FELNÖVÜNK

Egyszer felnövünk mindannyian.

Te is kisebbik fiam, mint anno a nagy is.

Egyik is, másik is

rendje szerint.

Megint a múltba visz a képzelet.

Kopó memória.

Nem robot volt.

Élvezet mindkét nemzőnek

az aktus, amitől vagytok,

lélegeztek, ti törvényesek.

Talán páran mások is.

A nagy forgatagba ők be nem kerültek

életükről döntöttek

nélkülem.

Egyedül.

Létező legjobb magán-választás szerint

lettek gyilkosok anyakezdemények.

Rájuk csak ott vetül árnyék,

hogy éltem.

Élek ma is.

Bigottan voltam hűséges-hűtelen,

ha változtatásra kényszerített

mindennapok lassan,

biztosan összegyűlt mocska-unalma,

meg nem értések hatalma.

Szerettem volna adni, de az

csak a bingók számolgatásában jutott,

holnapja nem volt,

mert nem akartam,

hogy legyen albumba rakható nyoma

percidőknek.

A konkurencia mehetett koldulni,

én jártam a rókatáncot!

Kétszer szültek evilágra,

s nekem, mint ilyennek

semmi nem meglepő, sem új.

Akiért legtöbbet préseltem ki magamból

minden bejelentések nélkül

valami szekta gyilkos vonzásától vezetve,

nekem váratlanul

ma tág térből

ismeretlen helyre költözött.

Maradt utána telefonszám,

magával vitt génjeim.

Áldjon Istenem, te távozó!

Hiányod nem pótolhatja semmi,

se nő,

sem anya!

Polcomra, avítt örökség

nippjei között

gyermekkorod tiszta, éteri arcát

őrzi majd elmúló élet

két régi-régi színes fényképeken.

Om Mani Padme Hum.

2024.03.26.

 

HAJNALI JÓZANSÁG

 

Korom meg sosem tervezett,

nekem jutott, nyolc-tíz utcányi

köreit járom.

Szememben még az álom,

virágvasárnap hajnalában.

Hol lemaradó,

hol engem vontató

legkisebb gyermekem,

fehér eb.

Talán ő is az álmait kutatja

már derengő világosságban,

alvó házak között.

Élem az életem.

Beszűkült terek,

maradék szürkeállomány

mesél, ki másnak, nekem,

ismert meséket.

Míg az aszfaltot rovom,

számolgatom, nevezem nevén

az összes útszéli vadvirágot.

A kerítéseken belül,

nélkülük rendben tartott

pazar, tulipános,

korai rezedás, elvirágzó nárciszos

kerteken is elmerengek.

 

Katonák,

leszerelők centi szalagja

maradt nekem!

Hogy mennyi a centi,

mérlegelgetem!

Egy-három-öt ?

Évben? Hónapban?

Napban?

Nem igazán kérdezem,

csak vágom,

s a vonatot várom,

ami felvesz majd

sokadmagammal,

hogy mámoros, vidám társasággal,

ablakból kilógva énekeljem:

„Öreg baka búcsúzik a századtól..” 

A huszonegyediktől!

 

A korong ébredése

ma még korán van,

meg amúgy is, felhős az ég.

Imaként mormolok,

kifelé hallhatatlanul

pár passzus mesét

a Döm-dö-döm történetekből,

fenyőnek képzelem magam

a havasokból.

Aztán eszembe jut

a sok patakból született folyó,

amiben úsztam.

Medrek változásai,

és, hogy mellettük

meg nem maradtam.

Tán ők sem akartak

mellettem maradni.

Minden „talán”, az összes

„hogy lett volna jobb”,

hibákra emlékeztet.

Csak legyintek.

Hajnalban úgy sem látja

a legyintést, de a hibát se

senki.

 

Lassan vége mai,

első körömnek.

Ember, tárgyak

nem üdvözöltek, hogy láttak,

ahogy megkezdtem napom.

Hazaérek.

Technikát bekapcsolom,

s hallgatok

für Elisét,

és napi házi rutin

megkezdése előtt,

elszopogatom a gyógyszereim

mint

kisgyerek a kakasos nyalókát,

régen, valamikor.

 

Balog Gábor

-csataloo-

 

ELŐSZOBÁZVA

 

Sokáig változásra várva,

tengert-földeket bejárva

betévedtem a Mennyországba…

Nem édenekbe,

nagykapu zárva,

csak az előszobába.

Leültem valami „Vendég”- díványra,

„RECEPCIÓ”!!!!

Készülve korszakos találkozásra

lassan körbenéztem.

Csodálkoztam az egészen,

sehol egy hosszú sor:

Jelentkezők, friss feloldozással,

illatozó utolsó kenettel,

ítéletvárók, kisírt szemekkel,

egy se nincs!

Hová is kerültem?

A díványról ahová leültem

jól látható,

nagybetűs plakát,

meg tíz piktogram mondja

jó helyen vagyok.

Ez itt Mennyország!

Bejuthatok,

ha éltem életem többnyire

rendezetten,

lopni nem loptam,

csak orgonát

és Isten nevét hiába

nem emlegettem!

Lopott virágot

útszéli keresztre tettem,

lányvirágaim,

haj- súly-termet és

korfüggetlenül szerettem,

fiaim rendesen neveltem,

és elhasznált testem ellen

sem vétettem sokat!

 

Ejnye, recepció!

Csöppet sem hívogatsz!

Inkább egy falatnyi combot látnék

tegnapjött, ajándék hétcsodából,

nem várt csókot osztó leányból,

akár egy pillanatra!

Pokolra nem ugyan,

de futnék rendesen!

Hagynám: Vesszen

kiérdemelt, mennyei

belépőjegyem!

Balog Gábor

-csataloo-