ÚTITÁRS
Azt mondod,
legyek útitársad!
Érthető! Korom
nyomja a vállad
és a lepedő is
mutatja jelét,
nagy a korkülönbség,
lucska kevesebb,
mint lehetne.
Gondoljuk végig,
mennyi van benne,
és hozadékként
kinek-kinek mit ad?
Megvalósít-e
jobbra vágyó,
vagyonba burkolt álmokat,
vagy marad szegénység,
utánam semmi örökség,
csak némi jogdíj,
megtámadható.
Elvisz csuklyás, rossz halál,
s te, ittmaradó,
vesztettél öt-tíz évet,
hol eladható
lehettél volna.
Tested, okos kismagad
sem lenne vesztese
normálidőben elment
önzésem hibáinak.
Nézzük a másik oldalt?
Minek? Tán feladat?
Kiraktam lelkem
polcra, napra,
plakáton virít nagybetűkkel.
Mondjam, hogy tűnj el,
csak, hogy védjelek?
Tudjuk szerelmed
mit ad,
s enyémben hol,
mennyi a kontra.
Gondolva nehéz,
vagy jobb napokra
indulhatunk így, egy irányba,
igen, indulhatunk,
sőt, közös időt lezárva
mehetünk két úton!
Mindegy ez is.
Én tudom, hogy rám,
mint „útitársra”,
számítni felesleg!
Vagy veszlek karomba
és viszlek,
csak addig, míg bírom.
Társként!
Vagy itt az alkalom,
most,
meg se köszönni,
csak rámszólni:
Ennyi!
Elfogadom!
Balog Gábor
-csataloo-
2008.07.06.
ÁTUTAZÓK
Már megszokom,
hogy ezek semmit nem kívánnak,
csak látnak, megnéznek,
s mennek tovább,
null-közel lett a vonzás,
nem belőlem fakad,
megszűnt nagy család,
elmentek mindig fontosak,
a hozzám szokottat, meg
kivertem magam.
Terítékből asztalon
sok az egy is -
nem emlékeztet
sem szürke, sem neves napokra.
Mondhatnám gombháznak,
leszakadt jó néhány éve,
lehetne bumeráng, időről időre
visszajön,
bennem hagyott késeit
forgatja újra,
durva ráncaim simítja,
ha nyúlok felé, kezét visszahúzza,
mosollyal, életről tart
példabeszédeket.
Minek? Ha ez is csak
látogatóba jött?
Pinkapanni, Mari, Anni,
nincs több ingyenjegy mulatni,
a cirkusz bezár,
a bohóc hosszú álmot alszik.
Balog Gábor
-csataloo-
2007.07.30.
PUMPAJÁTÉK
Pinken parázna,
vagy csak kipirultan,
arcon rózsapír,
hozzásimultam,
adtam magamból
mire futott,
hol eljutott,
hol loholt utánam,
de jócskán akadt,
hogy fékezve vágyam
lemaradtam
későbbi torna-táncra.
Ez az Manóka,
táplálék manióka,
édesgyökér!
Hogy mennyit ér,
lesz időd mérlegelni,
aktus után pihenni,
elégedettnek, vagy
bosszúsnak lenni
eredmény szerint.
A minket versből kukkoló
legyint, megint
egy entellektüel.
Kérges kezem bőröd
koptatja, borzol pihét,
s az intim közelség
selymesen,
pumpajátékból
régi közhelyet rak ki:
Szép.
Szerelem.
Balog Gábor
-csataloo-
2008.03.12.
FÖLDVÁR FELÉ
A pályaudvaron
vágány üres,
restiben becsapott két feles
nyomaszt, vár,
kíván valami húsokat
nyomtatónak, a vasutas
lenget idétlen zászlót,
pirosat,
s a váltót állítja,
ki tudja merre.
Most erre a vágányra
várunk szerelvényt.
Padon, úr zakóban,
valami szemelvényt
olvas bankhírekből,
árus duplaáron mér fröccsöt
hígítva gyanús vizekből,
kurva legeltet ezen-azon
is félszemet,
és engem is észrevett
a bánat,
a csuklyás barát,
hogy ez itt egy állomás,
és ismerlek, írsz te is!
Aszongya: gyere nézd,
hogy forog szárnyas
vaskerék, és elég már
mindig csak várakozni,
nem egyszerűbb
batyut ledobni
és súlytalan, mint a lég,
a hangulat, kék ég,
meg a kámfor,
ugrani fel vonatra,
vagy épp alá?
Naná!
Csuklyás! Hülye!
Hiába integetsz!
Vettem jegyet
Földvárig éppen,
és megyek le szépen!
Restivel szemben,
éjjeli bárban,
régi ismerőst keresek,
két üveg Jamesont veszek,
megkérem énekelje újra,
hogy „Killing me softly…”
Lábamon zokni is
vizes lesz, bőgök akkorát!
Aztán, mivel
nem változó
vén hobó vagyok,
lesem, ahogy ragyog
kopott kokett bája,
andalít
hangja rekedt homálya,
és figyelem, zárórakor,
fakó ló
hol jő,
kínálni nyerget nekem.
Balog Gábor
-csataloo-
2008.06.26.
HATVANNÉGY NYARA
Jaj, de jó!
Bal kezemben rádió,
tartom fülemhez,
nyolc kiló,
mert ez táskarádió!
Hatvannégyből!
Elemmel berhált,
sőt fódozott,
minden jó adót
behozott nyugatról,
a kapitalista szektor
összes zenéje ordított
Luxemburgon,
s mi eléje mentünk,
persze füllel,
hogy szabad percen,
szabad zenén, „Csekén”
szülessünk újjá,
új álomvilágban.
Jaj, de jó!
Hatvannégy nyarán
a sarkon,
kölni rendszám!
Márka lenne?
Forintban fizetve
többet adunk,
mint a bank,
és „májnher”, ha töke kiázott
és elhagyja ezt
a szocszabad világot,
mert várja otthona,
horgászbotra, és bermudára
is van igény!
Idén hagyja már itt!
Nekünk ajándék,
megfizetjük!
Jaj, de jó!
Hatvannégy nyarán,
a ráció háttérbe bújt,
valami Marjan beszorult velem
földvári strand mögött
a nádason,
mutatta mi szőrös,
mi nem, és hirtelen
egészen kitisztult minden,
a föld, az ég,
a mások hitét rám tukmáló,
vörösbe bújtatott díszterem,
előadók, velük fújt rigmusok,
a pártkorifeusok,
szabadon nevelt lányai,
és többeknek
bájai kendőzetlenül,
mert mibe kerül?
Megcsapom, azt no,
bajom lehet mi?
Tán behívnak?
Ott sem marad
majd parlagon
frissen kiépült
férfitudatom,
hisz városit,
semmi protekcióval,
majd tanyaközelbe visznek,
az elitnek ott lesz a nője,
és szeretője lehetek
én is bármelyiknek!
Hatvannégy nyarán
megálmodtalak,
hittem, majd eljössz
és vártalak,
nősültem közben ötször,
na jó, nem annyiszor,
de többször,
s most itt vagy,
kedves, későnjövő,
és szeretőnek se vagy rossz,
mert benned a NŐ,
akit
(pár év nem ügy)
képzeltem magamnak,
és balga fejjel, most
elzavarlak mert sértegetsz.
Te érted ezt?
Balog Gábor
-csataloo-
2008.06.23.
EGYIK NÉVNAPODRA
Most csak úgy
odaállnék,
nagy csokor virággal.
Magamszedettel,
úgytetszik,
piaconvettel,
mindegy csak szép
és nagy lenne a csokor,
meg egyszerű,
benne minden fény,
derű, mit adtál,
röpke létezés alatt
hoztál, ültettél,
lelkembe tettél,
szóval ott lenne mind
összegyűjtve,
semmi selyempapír
és celofán se,
csak a csokor,
meg én,
téged figyelve,
ahogy kinyújtod kezed,
hogy elvegyed,
és én, esetlen sután
azt mondom:
Nesze. Tiéd!
Neked szedtem,
vagy vettem
de ez most mindegy!
Itt vagyok,
mert ma van a névnapod,
te kedves,
és eszembejutna még
Országh Levente,
ahogy áll felköszöntve,
és úgy tesz, nem érti
jókívánsághoz
kapcsolt furcsa kérdést.„Jó,
de ki az az
Irén?”
Balog Gábor
-csataloo-
2008.06.28.
BÚCSÚ (BYE)
Már épp indulok,
szándék, visszavonhatatlan,
és akaratatlan
belémszorulnak neked hozott
szavak, mondatok
Félszeg és suta a búcsú,
nem marad semmi emlékezésre.
Elhervad vázádban
tőlem kapott virág.
Épp indulok.
Nem köt,
nem is tart vissza
szűkenmért
hozzámbújások bája,
a falat, mit limesként,
nekem építettél elfogadom,
te sem pedálozol,
és egyetlen morzsa
sem maradt az ételből,
amit adtál.
Rendje szerint,
mind feldolgoztatott.
Kezem üres,
nem viszek semmit el,
tőled kapottakat,
út mellé,
emelem keresztnek,
a corpus rajta
nem én leszek,
nem is a Mindenható.
Furcsa lesz látni
Máriát megfeszítve,
testben, lélekben is Te,
mert ez lesz kereszten,
és esély sem lesz,
hogy angyal
jóhírrel üdvözöljön.
Engem küldtek,
csak engem, hírhozónak,
s nem hagytál beszélni.
(Bőröd csillogás volt,
sárgás arany,
bronz, zöld rozsda nélkül.
Fakulni nem fog
semmi időben.
Csak a pillanatra összetartozás
háromszöge maradt
teleírtan is
mindig tiszta lap.)
Balog Gábor
-csataloo-
2007.08.07.
