KÉT PART KÖZÖTT

Mindig ugyanott.

Az eredetnél, ahol forrás lett belőlem,

hogy gyenge ér-patakként

szaladjak anyám két karjának

ölelő gátjai közé,

hogy erősödjek,

csiszoljak követ kaviccsá,

lássam és értsem az erdőt,

madarak beszédét,

fák leveleinek suttogását,

a születés és elmúlásokat,

a harcot az életben maradásért,

fajfenntartásért, meg a többi.

Mindig ugyanott.

Mindig gondolkodó, magam is elfolyó,

örök korlátaim között lesem

parti füzek keserves hosszú harcát,

ahogy a talajt kimossa alóluk

változó idő, téli és nyári áradások,

az ember túl sok, vagy túl kevés tudása,

ostobasága okozta nyílt sebek.

Nem tanultam, nem tudom,

hogyan kell születni,

de megtanultam felnőni, nemzeni,

jól-rosszul nevelni,

s most tanulok megöregedni,

mert ez a rendje.

Látom, ahogy

a páraködökből, a felejtésből kiválogatva

téglánként építi újra magának az ember

Bábel rég összedőlt tornyait.

Bábel nagyravágyásból épített,

egy, vagy összes

bukásra ítélt tornyait.

Balog Gábor

-csataloo-

2025.07.27