FÁJ, NAGYON FÁJ 

Tavasz indult,

vagy csak a tél bolondozott,

mindegy, már február volt.

Meleg.

Madarak járták táncuk, tavasz énekükkel fülemben

mentem a kertbe, vittem ollóm, gereblyém,

hajoltam a gyomért, akiket mások nem szeretnek,

messzire elkerülnek.

Oldhatatlan vágyam, hogy kertem takarítsam,

vettem seprűt, ásót, gereblyét, lombot sepertem, gyomot kiszedtem,

jaj, megfájdult derekam!

Azért csak hajoltam, egyre csak hajoltam,

madarakkal dorbézoltam.

vágtam fát, bokrokat, oda nem illő dolgokat.

meg is fájdult derekam,

jaj, majd este pihenek!

Másnap úgyis mindent újra kezdhetek.

Vágtám, vágtam, hajoltam és hajoltam,

újra megfájdult derekam.

Nem baj, majd holnapra múlik, meleg párna,

pásztortáska mulasztja,

másnap kelek, hajolgatok, már az ülést latolgatom.

Viszek széket, párnát, hajolok, arrébb megyek, stoki sehol, nem érek rá, mindig másik gyomot látok, lehajolok, vágok-vágok...

Megint csak a derekam, pedig bírom-bírom derekasan.

Hazafelé fájok-fájok, mindenfelé kikiabálom:

nagyon fájok, nagyon fájok!

Vigyenek el, alig várom!

Megpihennék, vennék párnát, de érzem, gerincemnél tátongó lyuk, derekamnak elege lett, elment pihenni nagy hajóra, ott tér mindig nyugovóra, a medencének nedves partján, koktéloktól áztatottan, szép lányoktól felajzottan.

Hazamegyek.

Beállok zuhany alá és rohadtul figyelek,

el ne ejtsem a szappant,

mert le kéne hajolni érte.

Rossz póz ennyi munka után.

(dépéi)