HÁROM LÁTOMÁS

ELSŐ

 

A testtől fél centire csillogó burok

megfoghatatlan, pazar csillogás

szellemek fénye. Kiapadhatatlan

forrása napjaidnak, láttatás, mese,

álom ébren eladva, titkok,

sugárzó fonalakba fonva

s a szálak jól összefogva

vastag, vakító maghéjként öveznek.

Glória, nem csak a fej körül.

-  ……. -

Látlak álmaimban,

látlak dolgos mindennapjaimban.

Látlak ismerten, ismeretlen

látlak arany szoborban

világ fölé emelten,

látlak falként: nekikoppan a lelkem,

és kristályüvegben is

bezárva, mint a szellem

akinek módja és kedve sincs

hogy üzenjen, él, van

és látható, de csak bennem.

MÁSODIK 

Látlak ünnepnapjaim magányán

családi körben, és látlak árván

sohanemlátott’ tengerek vizében,

felhőben, égen, sugárban,

látlak bimbózó és elnyílott virágban

látlak templomok oltárablakában,

máriaüveg mozaikában, egy egészként

csupa különbözőből összerakva,

szemhunyorgató fényeddel takarva

valós magad. Látlak elgondolkozón

könyv fölé hajolva, és látlak

-  már mindent kitanulva –

játszani szememben a délibábot.

Látom, hogy óriás és törpe vagy,

látom levetkezett magad tükör előtt

egyszerre kettő belőled,

látom a gyöngyként növekvő cseppet

verejtéked születését

– szeretve engem –

két melled között.

HARMADIK

 

Látom történetünket:

Találkozás, harc,

kudarc, szárnyalás,

és látom azt is

 nem valóság vagy,

csak látomás!