ARC ODAÁTRÓL

 
Szellemet idézek,
tűzkör a padlón.
Diónyi csipkebokorból,
lángban kirakva.
Kör közepében tiltott igéket
motyogó magam.

 

Jól teleszíttam
szájam a füsttel,
foncsor-ezüsttel futtatott
tükrök törik a fényt
oda-vissza.

 

A mesterséget már kitanultam,
körön belül és kívül is állva,
eltűnt időnek figuráit
- darálva varázsigét -,
csábítom vissza jelenbe.

 

Ördögi kör. Nagy a hatalma.
Láng közelében a vizek anyja
áll félőn, pocakosan.
Holnap
megszüli szilárd hitem.

 

Félek, varázzsal kacérkodó,
de vállamon nevetve ül
a nyugtató, lábait lógázó
teher. Az Isten.
Megvéd a mindenek atyja.

 

Ellenpólusa arca a fényben.
Vesztes harcai torz vigyorokban,
láng-mozaikban
tűnnek újra sötétbe.
Bukik. Száll füstben, a légbe.

 

Ők játszanak.
Te itt, újra körömben!
Mágia lett a csodamáglya.
Pír-parazsában hívja a hajnalt
rőt tarajos.
Nem félünk együtt semmi jövőtől!

Nem félünk együtt semmi jövőtől!