HAGYATÉK

Azelőtt nem prózai szinten

zajlottak visszatérő szédüléseim.

Éberen, de álmomban is,

két kezem kitártam,

ráfeküdtem a szélre,

az estre,

a sötétre.

Az esteli fényekben nagy jól kikötöttem

valami kiskocsmában.

A Böske sörözőben, a Körúton,

hasonlón jónevű tatárbifsztekes

Ádám-bárban, az Andrássy-n,

a Népköztársaság úton,

Magyar Ifjúság útján,

mikor melyiken.

Kuplerejgyanús

majdnem kávéházban, hol itt, hol ott,

hogy magamnak késztetést kerítsek

a körítéshez,

még ki nem rántott bordát,

amiben köztudottan

kevés a sütnivaló,

kerítője legyek az aktuális szépnek.

Mindegy milyen volt éppen,

vittem, vagy adott jelenlevő,

fontos, hogy közelről

szeresse szeretethiányos közeledésem,

vevő legyen szédülésemre,

cserkészsrác-cselekmény,

úttörő,

takarón, parkban,

erdőszélen ölelésemre,

születő, sánta, vagy csillagot itt lenn,

homlokra napot varázsló verseimre.

Vevő!

Minden pózában prózában,

Az idő nagy úr!

Ma összes szédülésem

oly egyszerű!

Túl lassan, túl gyorsan fordítom fejem,

a tisztalátásom veszítem.

A támaszt keresem,

aztán kapaszkodom,

hogy el ne essek,

Se nedű, még almabor sem,

az ébredésig.

Éber-ébren vagyok,

Árokpartok, bokros,

jó búvóhelyes parkok

nem várnak vissza.

Mindig itthon vagyok.

Kocsmapult helyett megfelel

megélhetési konyha.

Valahogy mégis több lett

a szédülés száguldásában minden!

Futás helyett ma jó

a helyben-toporka,

szőlő helyett az élni akarás mustja,

minden vad futásom

lelassulva és összemosva,

préselve papírdobozba

tudatosítja,

mekkora értéke van

annak az egynek,

aki nem az enyém,

aki csak az enyém,

akit mindig láthatok,

aki nem velem él,

alszik, mellettem,

ha tőlünk független-köröttünk,

magánvalóságainkban

ölelve-ölve háborúzunk.

ZÁRADÉK (vagy afféle)

Virágot vettem neked

te lány,

koromhoz koroddal szemtelen-pimasz,

születésnapodra!

Ma!

Holnapra vettem.

Közben elfelejtettem,

szép, hosszú utat terveztem

minden érted-szédüléseim között

egy messzi,

bokros, búvóhelyes parkba,

ahol a magasfenyők

még embernek láthatón is beszélgetnek.

Ahol ezernyi illat, szín

és szélrebbenés között

észre is vehetted volna!

Örök vágyad, hogy

kötődj,

teremts,

legyél aki vagy,

csak az:

legyen, ki ráncmentes,

vagy eres kezével fogja kezed!

Nem irányít, nem is vezet.

Társad és mindened

sorsfordítók, buktatók,

dátumok, visszaemlékezések,

és az elmúlás előtt is érzés:

a Szerelem.

Balog Gábor

-csataloo-

2024.05.12. 11.37