VÍZIÓK

Kétoldalt,

sorfalat állva

várnak elmúlt idők rég,

s nemrég elmentjei.

Nincs kezükben bot.

Nem vesszőfutással köszöntenek.

A sor végén,

kulcsos nagy kapu előtt,

őszhajú szikla

vár mosolyogva.

Várjatok!

Még korai indulnom!

Nem kaptam behívót,

nyílt parancsot,

maradhatok fogni itt még

kedvesem kezét!

Ha nehezebben

– hát legyen úgy – ,

de lélegzetet még veszek!

Nem olcsó mulatság,

néha próbatétel,

kiadás-bevétel nagykönyveimben

luxusfogyasztás.

Megdolgoztam érte

keményen.

Ha látom is

azt a sok arcot

szárnyasan, kétoldalt felsorakozva,

kis időre,

lett-légyen bárhogy is,

még lenn, a földiek között

maradok!

WC FEDÉL

Milyen igaza van a nőknek! Az enyémmel beszélgettem, meséltem történeteket és mosolygott.

Az, angol WC is szóba került, meg annak „felfödele”, ami férfinál, szinte mindig felnyitott. Tervező-drágám rákérdezett, ugyan minek tervezték szerinted hozzá azt a födelet?

Vártam a megoldás, s megadta:Hogy lecsukd, te nagyon hüle! ILYEN EGYSZERŰ----

Történet is jár hozzá horányi, még nyaraló koromból.

Télen mentem ki ellenőrizni megszokottan. A házban a hideg, a fagy volt az úr, kályha még nem volt. Patkány, vagy egér, mezei, jó nagy darab járt odabenn, végigrágta a bútorok alját, mert élelmet nem talált, s távozott ahogy jött, a nyitott WC csésze kiszáradt bűzelzáróján, minden további korokra. 

A WC födelet lecsuktam-lehajtottam, s tettem rá némi súlyokat. A súlyok ma is megvannak. Viselem mindet.

 ZACI

Fejben zálogházam.

Nippjeimmel.

Ötven éve őrzött,

majd az összes.

Kiváltok egyet-egyet,

körbejárom, megcsodálom,

s újabb csalódás-mázzal

megfejelten dobom

helyére.

Emlékből él.

A Duna vizét issza.

Sajátját – mondom

magamnak.

Oly mindegy, mit akarnak

horgas vágyaim,

sem alanya, se tárgya nem vagyok

mondataimnak.

Minden értéket, s ócska lomot

felhalmozott

szentélye csontnak,

a homlok mögül,

valós világot tükröz foghatón,

hajnali háromkor,

óvatos, szűrt fénnyel

épp, hogy megvilágított

szobámban.

Olvasok.

Át-, puszta technikába

minősül az éjszaka.

„Rím-szerkeszt” programok legyőznek.

Gondolatok szülés előtt elvetélnek.

Besűrűsödni kezd az éj.

Fordított világ.

Beszéljek róla?

Ki hallja?

A csönd hízik,

szigetelt ketrecben kiáltok.

Hályogon,

zölden és szürkén is át

hol színesben, hol

fekete-fehérben látok.

Semmit.

Régi homokpadon állok.

Elfolyt folyó,

élet,

se csónak evezőssel,

se Hérák-hetérák, ringó csöcsű lányok,

csupán a fűzfa,

kopaszodó az őszben.

A szembeparton.

 LÉLEKTÚRA

(Csopakról haza)

Mikor Tacomából Seattle-be mentem,

az út csúszós volt, a kocsi kifarolt.

Egy pillanatra nem voltam

sem élő, se holt,

úgy megijedtem!

A kormányt eleresztettem,

s féket sem nyomtam tovább,

azt hiszem,

ezzel megmentettem az életem.

Autó megállt, én kiszálltam.

Mély lélegzeteket vettem,

a csúszós utat, a havat figyeltem,

s szemközt, a hegyoldalban egy

furcsa házat.

Kolostort,

mit képzeletem varázsolt oda.

Társas életem tárházát,

benne mestert, ki mindig

és sosem tanított, s seperc

mellettem állt,

és semmit sem mondott először,

s utána sem.

Csak meghajolt, afféle fél-mélyen,

tőle mindig látott tisztelettel,

s láttam szemében,

hogy tudja, én már elértem

pillanatokkal előbb a Nirvánát.

Az autót, ott a hágón magára hagytam,

elvontathatta már a kor.

Én, a háti-puttonyos, zsebben pár irattal,

némi pénzzel, gyalog

mentem még két napot,

míg Seattle-be értem,

az úton a bölccsel beszéltem,

s aztán ki tudja mi lett belőlem,

koldus, vagy milljomos,

ma sem tudom!

 SOKADIK VALLOMÁS

Én csak egy buta,

Gabó vagyok!

Gabó álmokkal, Gabó képzelettel,

Gabó hibákkal,

Gabó lélekkel-testtel,

Gabó fáradó, Gabó elalvó,

Jó.

Jó nagytotálban,

jó kistotálban,

aurám fényező torokhangzenével,

hogy „a-áá”, meg anélkül,

Gabó az idétlen.

A tevékeny és a tétlen,

Gabó, a megélhetésre gyúrt,

ma éppen harminchat éves,

és holnap is pont annyi majd még évekig,

Gabó, akit nem tudsz majd elfelejteni,

akit, ha ötletel,

kiadók majd jól lehúznak,

afféle pont-pont vesszőcske

elfelejtett akasztófa-játék kedvence

lenge szélben.

Gabó-Gabó.

Mint osztályteremben (anno)

a földrajzórákon

Kogutowicz!

A Manó-Manó.

 

A RIGÓK MAJD ELJÖNNEK REGGEL

Két egymást követő éjjelen,

innen és túl élő szerelmen,

de főleg benne abban

meglestem,

járnak-e baglyok is fürödni az éjszakában

kis kerti tócsám-tavamra?

Nem!

Balog Gábor

.-csataloo-

2024. 09. 01

 

NYÁRUTÓ

Szeptember van.

Nyártól búcsúzó,

előkelő.

Melegebb a sokszor megszokottnál.

Kék égen gépek fennhagyott

kriksz-krakszjait lesem,

s a képbe bebillen néha

vegyesen fehér galambcsapat.

Voltjaimtól kétszázhúsz-mentesen

búcsúzom, ha hagyják.

Megyek pincébe, érő mustot szagolni.

Őrzöm minden vélt szerelmem,

s az igazit.

Szeptember.

Mihály, majd hat,

fejdíszes lovával eljöhet értem,

ha akar.

Balog Gábor

-csataloo-

2024. 09. 03.