KÉT RÉSZLET
Álmaim
körbejárnak hitet,
csodát, lehangolt húrú
zongorát
álmodok,
és forgószékre kényszerít eléjük
valami múlt.
Nagybátyám jazzt kalimpál,
anyám énekel, én lesem az
órát,
mikor végezhetek már Czerny-vel,
mert labda vár a
grundon.
Álmomban
látlak nagy-néha Téged,
fátylat lebbentesz tűz előtt.
A
háttér sötét. Tudjuk. Éj van
és tested sejtelmes, mint a
Hold
hízás-fogyása, eltűnte, visszatérte.
Hol
sarló-kosárba ülsz, hol nyelvet öltesz,
röpke perceket
karomban töltesz,
s rebbensz mint a láng a tűzben,
vissza
ezüstnek fenn, sötétben.
Bizony,
mondom nektek,
én minden ébredéskor
hangtalanul,
elsiratom
az álmaim.
------
Kár, hogy az értelem
kevés volt bennem.
Ágon levél leng
még fogja kocsánya,
ragaszkodna. Magányba,
röptébe, szárnyalásba
társtalan miért
vinné a vágya?
Itt még tartozik….
Anyjához, a fához.
Bedolgozóként földhözkötötthöz,
életadó tavaszi rügyhöz, miből kinőtt.
Társas magányban telt tavasz,
és jó volt egyívásúakkal
ringatózni szélben….
Nyári nap ismerősként köszönt,
ígért szerelmet. Időnként
hideg vízözönt zúdított
nyakába némi felhő?….
Levél. Ivartalan,
nem termő, csak munkás, esendő?
Láthatatlan egy a lomb között…
Hiába vágyak, hiába társak,
egyazon ágon együtt pusmogón.
Elmúlt egy élet.
Szélben ringatón mesélt meséket
süket füleknek.
A fagy kése vár metszeni
az ág fokán a maradékot.
Este lesz, szokásos. Hideg.
Élek e még?
Felkelek-e holnap is az a sárga,
nélküled dicsérni
Isten szép világát?
-örökre-loo-
2022.05.25.
