PORONDSZÉLEN

 

Megint nem vagy itt.

Neked öntöztem táppal korlát muskátliit.

Virágban mind. Piros, vérben,

rózsaszínben,

megannyi hamis labdarózsa.

 

A porondon gondolkodok.

Deszkaszínpad szélére ülve

lógázva lábat.

Verset mesélek neked.

Hiteim, hitetlenségem ismered,

Magam neveltem mindet.

Neked.

 

Meg se voltál.

Homokoztál a kislapáttal.

Szólni tanultál, hogy egyszeregy,

a gazda rétre megy,

és, a fia is vele.

 

Vártalak.

Mindenkinek odaadtalak,

Figyeltem, ahogy a vonót veszed kezedbe

hogy Paganinit ültess

értő fülekbe, vagy mutasd a csellót,

befogva, mindegy, kinek a húrja

peng éppen.

 

Hosszú út.

Hazaértem. A deszkaszélen

kimázolt arcról könny potyog.

Belül, mit nem lát közönség,

a lélek motyog valami evoét.

Hogyan köszönjem meg a létezésed?

 

Ma sem vagy itt.

 

 

ÉJSZAKA

Jól kitapinthatón

sejlik az éjszakában

korai hajnal bujkáló fénye.

Álmok ébredésükre várnak

a mélyben,

ez nem lassú szuszogás ideje.

A mély-tudatban,

valahol lakhelyét szépíti

előbbre jutás vágya,

csavarkulcs

csusszan fogáson – hatszögű.

Holdtalan égbe beúszik

Ákosok napja,

közeleg vége a februárnak.

Emlékek mutatják

hozzád eljutó utak kuszaságát.

Látom a mályi dombról

a rónát, le,

Délnek.

Terelgetek valami szép lányt

egy hálószoba, találkozás felé,

hogy megöleljem, vagy elveszítsem

húsz éves távlatában az időnek.

 

(tiltott) SZERELEM

Ha majd a legújabb technikával is

megszakad a kapcsolat,

hogy világod bölcsődben éld,

kérlek látogass meg!

Ha majd két feltett tenyér

marad, hogy elutasíts,

vagy elfogadj, nincs harag,

kérlek, látogass meg!

Ha véget érnek az iskoláid,

és péntekenként házastárs helyett

a rám bólintás kényszere marad,

majd mérlegeld, hogy

nálam túl meleg van,

a légkondi sem a kóser,

s a szombat-vasárnap

amúgy is tabu.

Jelentem, veled, vagy nélküled,

az éjszakát

négy hideg fürdővel élem,

ezekből kettőt kutyám

vesegondokon átsegítve,

mert itt a nyár, és ma is horkolok!

Ha záport látsz, ne siess!

Mire megjönnél eláll!

Ha tartós esőt, az talán

adhat esélyt találkozásra,

hazugságcserékre, dupla önámításra

égszakadásig.

Holnap hajnalban majd

bemondom a villanyóraállást!

Balog Gábor

-csataloo-

2024.06 21.

.

 

SZÉP ILONKA

Ha félrevezet,

hogy kvázi, rímekben látod a lelkem,

ne félj!

Sokat nem ér leírt szó sem manapság.

Kis hangulat, betűkbe fűzve,

ráütve lenge szélre, vigye tovább

hátán keresztként a leckém.

Feladványom, magányom, te oldod.

Talán.

Aztán bakugrás vissza,

mindent eltaszítva, és visszanézve csak.

Kerestem lányt, asszonyt, sajátot,

Téged,

a másét,

magamét,

minden tágra-tárt íriszekben.

Zöld szempárod mélyébe estem

kútba, kavicsként.

Naponta visszatérő, kútbadobottan.

Megfogalmazni készülök leckém,

hogy ki vagy.

Játék.

Stílusban kimért.

Hamis, békém álcájával írt.

ajándék!

Amolyan helyre-kígyó.

Muníció. Kilőve.

Célozottan rám, hogy lássalak,

dögöljek hiányba.

Menjek, egy helyben állva.

Tollal éterbe küldött robbanószer.

Toluol-tolulol.

Minden ténykedésed megtervezett.

Így út, vissza nem vezet

sem hozzád, sem magamhoz.

Ahhoz élőbeszéd kell.

Egyszer.

Nem tudom, mikor.

Kinyílt combok között

ma is megbúvó,

osztott,

hol itt, hol ott, fülbe szépségeket lihegő,

súgó, kismagad keresem.

Minden nap meg is találom.

Várom.

Magamban, az agynak mondható,

lomraktárban leporolható,

féltett, szeretett

nincsként.

Balog Gábor

-csataloo-

2023.04.30.5:06

 

ESZTER

Tudod, mennék veled,

kéz- kézben.

Csak elindulnánk

felfelé a gáton.

Szót nem mondanék,

s te sem

pazarolnád a drága időt,

hogy elmagyarázd,

ki, hol, mikor, és mennyire nőtt

fel emberségben,

hogyan lett volna

könnyebb az élet,

és mivel tehettük volna szebbé

egymásnak, no persze

legfőképp magunknak.

Szóval csak mennénk

egymásba simult kezekkel

és nem vennénk észre

a nap- és az évszakot,

hiszen teljesen mellékes lenne

végre először,

hogy mely napját írjuk az évnek.

Csak az lenne fontos,

hogy együtt vagyunk,

a kéz melegének

áramlását tudjuk,

és megyünk.

Sétálunk felfelé a gáton.

Mint nosztalgiamozik vetítését,

végignézem

akarva-akaratlan, ahogy az

az együtt bejárt

ösvények visszaintegetnek….

Talán tavasz volt és egy

leírhatatlanul kék

ibolyamező volt előttünk.

Te fáztál nagyon, mert fújt

a szél erősen

és hiába volt rajtunk több réteg ruha,

csontig átjárt a szél, és a Duna

hatalmas volt….

Futottál vissza kezem eresztve

hogy felmelegítsd magad

a közeli kocsma pultjánál

pohárnyi forralt borral…

Sok tavaszban láttam azóta,

ahogy a sarjadó gyepet

az ibolya betakarja

és eluralkodik

széles sávban mindenen.

A kiskocsmában a bor

már rég elfogyott

és nem is divat már.

A nép sört iszik, röviddel,

szóval sok éve már

nem lenne hová futnod,

más melegéért.

Maradnál hozzám simulva,

megbékélni és elfogadni

tőlem a nap tüzét.

 

MAJDNEM ÉVFORDULÓ

Huszonkét éve ment el a második.

Törvényes, megannyi hattyúnyak között.

Az akkori első.

Második fiamnak életet adó.

A feje fájt, hinnéd ez

semmitmondó, afféle nődolog,

átugorható,

de elvitte Medárd,

mert vízköddé váltak

a nappalok és az esték,

ködfátyolok mögött tán

parancsra keresték,

Mária kórusba fentről, hív seregbe,

és csábíthatta tán az elcsábíthatatlant

az égből, druszám.

Kardos jó Gábriel!

Elment.

Előtte ideje nem volt

lajstromozni az élet

pró-kontrái között

a boldogság villanásait.

Megfogant, s felesben kihordott

magzatait,

mert indulás előtt

(a sors hozta így), még bekapott

egyetlen felest baráti társaságban,

s onnan?

Onnan már utazott!

Sokáig maradt láthatón velem,

viseltem hajladozását

füstben, pamlagon ülve,

tanácsait, nagy-jól kikerülve,

a gyermekét örökre elvesztett anya

minden bánatát.

Utána?

Nagy útra keltem,

többször vesztettem, mint megengedett.

Maradtam önmagamnak.

Ha rám szól föntről, mit is akarjak,

sasszé, most is, talpasan.

Már rég csak átlényegülten hiányzik.

Ha találkozunk, ott, nála,

már más értékrendek között

világít!

Rég újraépíthette

saját, angyalszárnyas kis világát.

Amiben nekem helyem.....

-csataloo-

2024.06.07.

 

ÁLOM CSUPÁN

Hajnali álmomban két

repülőgép húzott felettem,

hangtalan.

Csak formájuk ismerem,

márkajelzésük, lajstromjelük sem látszott,

csak feltételeztem,

ugyancsak álmomban,

hogy nem olajágakat visznek

innen-oda.

Valami zajra felébredtem,

kávé,

pár csöpp víz vén pofára,

házigönc,

kiültem megszokott helyemre

és néztem a múltat fejemben,

összevetve jelennel.

Szemben az egykor

gazdagnak számító negyedben

a háztetőn,

ahol rikácsoló pávákból

anno három is volt,

ma galambok kasztjában túzok,

örvösgalambbá zsugorodott

a más vidékekre költözött

kivagyiságok pénzét

felváltó változás.

A fák magoncból hatalmasokra nőttek,

beértek fűrész alá, vagy zsákmányul

nyári viharoknak.

A kerti pad csöndben

újrafestésért esengett,

megidézve elmenteket.

Árnyak búcsúztaták a derengést.

Én kaptam távozásukon,

és az álom utáni csendben

hallgattam,

ahogy ver szívem.

Fenn a magasban, két gép

húzott csíkot

a szürkéből kékre váltó azúrban.

Picasso galambját rajzolták

oda éppen, vagy a Guernicát......

Nem emlékszem!

Balog Gábor

-csataloo-

2024.06.02.

 A SÁTÁN VETÉSE

Várnak rám odaát.

Fenn és lenn is, dettó.

Várnak lenvirágosok,

zárt falvak szellőrózsásai,

vízereket vesztett

szárazvirágaim.

Csak élnek bele

közelgő nyarunkba,

nem viszik magukkal tovább

harcaim azokkal,

kiket ma, múltidőmben,

test, vagy lélekemberként,

test és lélekközelben

hagyott nyom,

vérvonal nélkül is szerettem.

Furcsa mag a Sátán vetése.

Irtottam, kapáltam,

s bizony megérte,

Bár rossz az eredmény.

Bukás.

Évelő mag a Sátán vetése,

ha nincs látható, megbélyegezhető,

megfogható,

vagy számonkérhető vető,

akkor is kihajt!

Mindig az Istent kerestem,

Az Ő képére teremtetten

nem leltem magamban.

Nem, mert bennem élt!

Észre sem vettem,

mikor emeli intőn az ujját,

hogy útját egyengesse

vénülő fiának.

 

ÉRTÉKMEGŐRZŐ

Lélek vándorol poros úton,

rá szabott testen rongyos bakó.

Lélek mérlegel bejárt utat,

minden apróságra figyel,

vagy hiszi,

semmi nem múlik el,

megmarad minden,

mint összegyúrt szürke massza,

útleveleken fakó pecsét,

keresztek, sztupák

a vándorúton,

frissen kikoldult meleg kenyér,

s a zöld penész is

a hatnaposon.

Testben gondolkodik

a fogyó szürke, s vállán ül

a lélek.

Komor gond lesi,

miként viseli gazdatest

idők változását,

egyenlősdit, kirekesztősdit,

szerelem múlását,

és hogyan kopik lábán a saru.

Tanulni csak kilátástalanságokból

lehet az életet.

Értékek-értékarányok mások.

Két egyarcon két egyforma mosoly.

Nem nivellál,

Nincs is mit.

Minden jól látható.

Balog Gábor

-csataloo-

2024.05.21. 4:45