MEG NEM ÍRT NAPLÓRÉSZLET 3.

( „ a szavak úgy jönnek belőlem előre, szólok, hogy senki nem menekül előle.....Tankcsapda)

Több százezer fölötti számban kezdik az új tanévet diákok, tanárok ma. A tudás továbbadói és a befogadó közeg, a jövő. Fiatal és meglett életek, más-más hátterekkel, jóra, szépre, tudásra, szeretetre nyitottan.

Anyám a pedagógus-fizikus akkor ment el, amikor kishúgom (ma nyugdíjtól nem messze álló szuper pedagógus), első évét kezdte volna.

Egy szem leánygyerekként, a három férfi mellől, apám életében meghozott, létezett legjobb döntése szerint elkerült, kezdő kisiskolás lett a ma majd hatvan éve VALÓDI anyja, anyánk testvére kezei alatt.

Elkezdődött a képzés – becsengettek!

Az osztály, tele tágra nyílt szemű apróságokkal, először kapott osztályfőnöki felszólítást drága, ma Rubin-diplomás Annuskámtól: „Osztály vigyázz!” Mind felálltak, kivéve egyet. Arany húgom ülve maradt!

„És te, Juditka miért nem állsz fel?” – jött a kérdés.

„Mert én kivétel vagyok!” – kapta a válasz új édesanyja.

„Kivétel? Na mars a sarokba, de vigyázzban ám!” - zárták le a kezdést az egymás életét megszépítők, a két lélekember.

És ezt a részletet, vén farok, végigbőgtem, míg írtam....

-loo-

 MEG NEM ÍRT NAPLÓRÉSZLET 2

„ A szavak úgy jönnek belőlem előre...” (Tankcsapda)

Mikor apám, ötvenkét évesen asszony nélkül maradt – anyámat elvitte a kór – a nyárban főzni kezdett a három gyerekre.

Életében nem csinálta addig, de nem volt mit tennie. A recepteket, ajánlásokat, a sok kedves, együttérző szomszédasszonytól szerezte, lekörmölte és valamit mindig rittyentett az éhes szájaknak, többnyire ehetőt.

Gondja, valódi, csak akkor akadt, ha a hölgyek a magyarázat, az összetevők adag-meghatározása közben bármire azt mondták: Ízlés szerint! Ezt képtelen volt felfogni, kiakadt rajta az istenadta, matematikus-fizikus egyetemi tanárember, hisz az ízlés szerint az nem egzakt, nem definiálható változó!

Amikor ötvenkét évesen egyedül maradtam, magam is főzni kezdtem. Mire, rá tizenegy évre, újra nősültem, már egészen elfogadható, pörköltszakácsnál tán egy két kategóriával magasabb, önképzett lettem. Ízlés szerint.

Szinte mindent ellestem, kitanultam az egyszerűbb, s párat a bonyolultabb ételek elkészítéséről, kivéve a süteményeket. Azoktól, az ünnepi ebédeket megszépítő lezárásoktól viszolyogtam, rettegtem, mint a tűztől! Mire hetven évesen újra magamra maradtam, mentalitást is kellett váltanom! Megtettem, belevágtam, s vettem az akadályokat kezdeti nehézségekkel, de sikerrel. És segítséget is kaptam távoktatásban.

A minap elkészült első „hazai-nemzeti” almáspitém-lepényem, családi kedvenc. Mindent a receptgazda, a legszebb, a legjobb előírásait követve készítettem. Jó és ízletes lett, tepsinyi elfogyott, de fiam, a kisebbik, két szelet között megjegyezte, kissé száraz, nem elég leves! 

Gondolkodtam, öröklött elemző fejjel, mit ronthattam el, s rájöttem, talán öt perccel tovább sütöttem a kelleténél. Megerősítést keresve a receptgazdára kérdeztem rá: Mennyi ideig kell sütni, hogy jó legyen?

Megjött a válasz, seperc!

„RÁNÉZÉSRE KELL SÜTNI!”

Áldom érte...

Drága, drága jó apám! Mennyire megértelek ma, hetvenegy évesen! :)

-loo-

MEG NEM ÍRT NAPLÓRÉSZLET

Megírtam már.....

Tizenöt évesen tánciskolába is jártam, szervezetten. Csodaszép, kerekedő mellű leány-osztálytársaimmal, daliás, emberesedő fiúkkal ugyanonnan. Az alaplépéseket, az alaptáncokat tanultam, az érintés varázsát, a zene andalító, vagy vérpezsdítő hangjait, kopogó ütemekre.

Nem voltam gyenge tanuló. Többnyire ment minden, elfogadhatónál talán jobban is. Mégis, úgy alakult, hogy a minimál-követelmény, a napi tíz egyszerű angol mondat leírását vagy hatszor kihagytam, ami természetesen hat egészséges egyest jelentett kiskönyvben rögzítetten.

Az atyai szigor, a retorzió nem maradt el: A tánciskolának vége lett! Tanulj tinó!

Huszonhat évesen, már nősen, családosan vettem a bátorságot először, hogy nyilvános helyen, Székesfehérvár egy semmitmondóan ócska, metlachi-kockalapokkal burkolt padlójú éttermében, vadidegent táncra kérjek!

Ott kezdődött....

Onnan végigtáncoltam az életem!

Balog Gábor

-csataloo-

 ŐSZ

Istenem!

Megint itt van!

Itt van Petőfivel,

a gyűlő avarral az udvaron,

az ücsörgéssel

esők koptatta domboldalon,

a növekvő számú dioptriák

mögött a fejben

Szent Mihály útját is ismerő,

tiltott tüzekkel,

tizenkét hónap

áldását-átkait

raktározó emlékekkel,

fehér falakon

bágyult napfényben

sütkérező legyekkel,

kék kökénnyel,

hullani készülő gesztenyével,

nyári vizeket

elvitt folyóval....

Újra itt van!

-loo-

 NAPLÓRÉSZLET

Mily furcsa!

A naplóíráshoz nem volt eszem!

Mindegy, aludt,

vagy szárnyalt éberen

képzeletem,

a tények rögzítése, a babramunka,

az igazi történelem kiszaladt alólam.

Elveszett. Csak foszlányok maradtak, 

anyám-apám, meg lányok arcai,

összes jó gyermekem első léptei,

vetések-aratások

s aratás után a tors,

meg két öreg láb,

ami már járni tud rajta.

Tán másnak kellett vón'

születnem,

jó-rossz napjaim sorát

szálkás betűkbe tennem!

Nem ment!

A munkát nem létezőkre hagytam,

s bár háborúztam magammal,

nyoma nem maradt.

Kimaradnak, kihalnak így

a nüanszok,

elvesznek tájak, emberarcok,

tehát hiba!

Megbocsáthatatlan!

Tizenöt évesen kivettek

tánciskolából.

Pótolni éveket

versekkel sem lehet...

- loo-

CIPŐ

Holdeső.....

Igen, rád gondolok,

alkotó, 

zenédben vissza és előrenéző,

már nem létező

sarum túrabakancsom,

ha az erdőt járom,

Cipő!

Bennem is átmentett

világod, s mindegy merre vagy,

Kerepesen egy kő alatt,

veled mindent megélt kedvesed

szívében,

minden leszármazottad

vállalt vagy titkolt ölelésében,

nekem énekelsz, és élsz,

mikor énekelsz...

A te erdődet járom én is.

-loo-

vállalt vagy titkolt ölelésében,

nekem énekelsz, és élsz,

mikor énekelsz,

és fülemben, minden magyarnak.

-loo-

 SZÉDÜLÉS

Hirtelen jön.

Mint egy szerelem, ami váratlanul esik be,

nem kívántan,

csak úgy, véletlen.

A lámpákat épp, hogy eloltották,

sétálsz megszokott utakon,

minden ismerős,

semmi változás tegnap óta,

s akkor valami furcsa érzés,

megérted, amit amúgy is tudsz,

hogy a Föld forog,

s aztán rádöbbensz ez most nem a Föld,

ez benned valami defekt,

s megijedsz,

pedig vártad, mint a véletlen betoppanó szerelmet,

és az agyad őrült módon

teérted kiált.

segítségért,

te ott vagy, és igen, minden forog.

A vésztartalékaidban nem kell kutatni,

pattannak elő rég ismert erők,

a mellizmaidat ütemesen

ernyeszted-feszíted,

és mantrázod,

hogy Istenem ne itt ne az utcán,

csak hazaérjek!

Vigyázol, nehogy lehajolj,

mert elvisz aszfaltig a forgás,

onnan meg nincs út

kétlábra állni, te majom!

Óvatosan, de teszed

a tyúklépéseket a cél felé.

Ember se távol, sem közel,

mantrázod egyre,

csak hazáig érjek!

Csak hazáig, az ágy-díványig,

onnan már mindegy mi lesz.

Az első tizenöt lépés nagyon nehéz.

Biztatod magad,

meg ne álljak,

a hirtelen jött szerelemre gondolsz,

az út menti fákra,

a félelemre,

és nyugtázod azt is,

hogy bár okát nem értve,

a póráz végén fehér eb

hármasba kapcsolt,

s húz jó irányba.

Balog Gábor

-csataloo-

2021.08.30.