MEGVÁLTÁSRA VÁRVA

Már egy hónap se kell,

és ránk nyitják az ajtót

kedvenc férfiszentjeink.

Zsákjukat kibontják.

Egyetlen hónap csupán,

s a szántóvetőnek nem lesz ideje már,

csak hajnal előtt frissen,

vagy fáradt nap után

fáradtan ölelni asszonyát,

mert várja a munka idei új kenyérért.

A tavalyi aratás után megfogantak,

faragott bölcsők új urai is

nemsoká’ megszületnek.

Parasztudvaron pelyhes csibéket

héjától félt a kotlós,

és falvak templomaiban jászolból

épp kivett sok pici Krisztus is

készülődik újra, idén is

kereszten halni értünk.

Talán a megváltás felidézésével

a béke is eljön.

 

ÖRÖK IFJÚSÁG

Látszata szerint még ura a tél

kertem virágainak.

A föld fagyott, a koránébredők

megálltak növésben,

visszafogva a vágyat

szerelmes tavasz után.

Az árvácskabokrok még

tetszhalottak,

de délre már hirdetik

emelt fővel, kitárt virággal:

élünk, feles'lünk minden

telet marasztó igékkel.

Erdei fenyőmön szürke naptár,

kakukkos-óra: gerle burukkol.

Jelzi cinkecsapatnak,

még tíz napuk van ablakpárkányra járni

eleségért.

Utána szabad a rablás. Az enyhülésben

terített asztal nekik a világ.

Törzsrepedésekben ébredeznek

a bodobácsok.

Téli túlalvást kiheverő fény

csalja a méheim húszasával

fehér hunyorra.

Maholnap szirmot bont

sárgán a martilapu.

Hetvenöt évembe belekacsint

az örök ifjúság.

Hetvenöt évem az örök ifjúság.

 

HÁROM LÁTOMÁS

ELSŐ

 

A testtől fél centire csillogó burok

megfoghatatlan, pazar csillogás

szellemek fénye. Kiapadhatatlan

forrása napjaidnak, láttatás, mese,

álom ébren eladva, titkok,

sugárzó fonalakba fonva

s a szálak jól összefogva

vastag, vakító maghéjként öveznek.

Glória, nem csak a fej körül.

-  ……. -

Látlak álmaimban,

látlak dolgos mindennapjaimban.

Látlak ismerten, ismeretlen

látlak arany szoborban

világ fölé emelten,

látlak falként: nekikoppan a lelkem,

és kristályüvegben is

bezárva, mint a szellem

akinek módja és kedve sincs

hogy üzenjen, él, van

és látható, de csak bennem.

MÁSODIK 

Látlak ünnepnapjaim magányán

családi körben, és látlak árván

sohanemlátott’ tengerek vizében,

felhőben, égen, sugárban,

látlak bimbózó és elnyílott virágban

látlak templomok oltárablakában,

máriaüveg mozaikában, egy egészként

csupa különbözőből összerakva,

szemhunyorgató fényeddel takarva

valós magad. Látlak elgondolkozón

könyv fölé hajolva, és látlak

-  már mindent kitanulva –

játszani szememben a délibábot.

Látom, hogy óriás és törpe vagy,

látom levetkezett magad tükör előtt

egyszerre kettő belőled,

látom a gyöngyként növekvő cseppet

verejtéked születését

– szeretve engem –

két melled között.

HARMADIK

 

Látom történetünket:

Találkozás, harc,

kudarc, szárnyalás,

és látom azt is

 nem valóság vagy,

csak látomás!

 

FELTÁMADÁS

 

Azt mondod, megérte.

Nézz körül! A hívő sereg

Boldog mosollyal énekel.

Hiszi, üdvözül az áldozatban.

A dalban hitek, tévhitek,

elvben barátok,

istentagadások,

karddal fogott fogadalmak,

gyilokkal szerzett hatalmak,

tanok, rablott, fel nem osztott,

halmozott vagyonok.

Koldus az ész

és leprás az elme.

Öl, pedig szerethetne is.

 

Nézz körül!

Könny izzadtság, kereszt.

Egyénre szabva:

Golgoták.

Futás az életért,

gyertyafény éjféli feltámadáskor,

örömcsengettyű,

lélekvihar,

aztán felejtve mindent,

újra birokra

monoton napok

malomkövei közt:

liszt nélkül ocsú.

Csak egyetlen percre

áll meg a háború.

Az ünnep csalóka

tűzszünet csupán.

 

GONDOLATSOR

Ha valamit nem ismerünk,

többnyire elég, ha rákérdezünk,

s kiderül, létezik Lorca kertje,

a csendes amerikai

és számozott minden kerouacnyi út is,

iszákos,

továbbmegyek: mázas cserépdarab,

valóság lehet a szerelem is. Akár.

Ha már ismerjük azt a valamit,

amire rá sem kérdezünk mi az,

mert tudjuk, naponta fogjuk,

ülünk benne, hallgatjuk szótalanságát,

vagy épp a talpunkat koptatjuk adottságain,

ha beszerzünk belőle többet

és edényé kívánjuk összerakni,

az lehet tudatos, de lehet piszlicsáré

öncélú babramunka, s a valamit megtartja

értéknek. Talán.

Ha túl minden felismerésen

eluntuk Lorca kertjét,

és Kerouac útjaitól is csak enyhe hányinger,

csomagolás-késztetés marad, meg botorka,

ha a zöldike-pintyőke amerikait is

a pokolra kívánjuk egyenruhában, díszkötésben,

vagy meztelen,

akkor cserépdarabból is csak

leergett máz marad,

biztosan elmúlt a szerelem.

Előtte nem.

(Temetkezzünk az álmainkba!

Ablakainkba, cserépbe!

Rakjunk kaspóba hagymát,

porunkba nárciszt, vagy akármit,

és hitek

élhetnek tovább utánunk.

Illatokban érezhetik

vágyunk továbbélésre

mind az utánunkjövők.)

ARC ODAÁTRÓL

 
Szellemet idézek,
tűzkör a padlón.
Diónyi csipkebokorból,
lángban kirakva.
Kör közepében tiltott igéket
motyogó magam.

 

Jól teleszíttam
szájam a füsttel,
foncsor-ezüsttel futtatott
tükrök törik a fényt
oda-vissza.

 

A mesterséget már kitanultam,
körön belül és kívül is állva,
eltűnt időnek figuráit
- darálva varázsigét -,
csábítom vissza jelenbe.

 

Ördögi kör. Nagy a hatalma.
Láng közelében a vizek anyja
áll félőn, pocakosan.
Holnap
megszüli szilárd hitem.

 

Félek, varázzsal kacérkodó,
de vállamon nevetve ül
a nyugtató, lábait lógázó
teher. Az Isten.
Megvéd a mindenek atyja.

 

Ellenpólusa arca a fényben.
Vesztes harcai torz vigyorokban,
láng-mozaikban
tűnnek újra sötétbe.
Bukik. Száll füstben, a légbe.

 

Ők játszanak.
Te itt, újra körömben!
Mágia lett a csodamáglya.
Pír-parazsában hívja a hajnalt
rőt tarajos.
Nem félünk együtt semmi jövőtől!

Nem félünk együtt semmi jövőtől!