ÉBRENBABA

(Szép Ilonka)

Mikor betoppansz váratlanul,

persze mindigis vártan,

a világ kinyílik, ajtót vág falaimra

a fény.

A belőled áradó.

Mikor elmúlt már a kötelező, életben tartó

gyógyszerek teherként viselt

naponta eltűrt, mindig visszatérő hatása,

s maradt

úgy tizennégy órányi egyedüllét,

magány, befelé fordulás,

meg a házi robottal is végeztem úgy,

hogy a kertbe sem tettem ki lábam télidőn,

két kézzel fogható szellemarcként jelensz meg,

hogy két kézzel fogjalak fogható-ölelhetőt.

Olyankor koppannak, lecsengenek

a hirtelen látomás

disszonanciái.

Olyankor újra teljes az, amit élek

és mindent-de mindent elfelejtek.

Csak megölellek!

Étellel kínállak!

Békével, pihenéssel, meg az öregember vágyaival,

elérhetőkkel vártakkal,

nélküled feledésbe veszettekkel.

S mert fáradt vagy, túlfeszített és

helyt akarsz állni

valami csak neked kibogozható kuszaságban,

és kötelező és szép tevékenységbe ölöd a mindennapjaid,

nem tudod,

olyankor vagy a legszebb, amikor

fényláda-sípláda alszik,

a Hold világít be a tetőablakon,

mezítelen vagy, és én veled

olyan felhőközelben,

mint az évente többször beharangozott

sosem látott hullócsillagok raja..

Fáj, ha eluralkodik rajtad a kényszer és

alvás-álom nélkül töltesz egy éjszakát.

Rossz rutin. Kiéget.

Talán megérted egyszer...

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 12. 12

 

IDŐHIÁNYBAN

Adsz-e még időt, hogy elmondjam,

szép az élet?

Szavakba öntött gondolatot,

hogy illőn megköszönjem,

hogy láttam is?

Adsz-e még időt, hogy úgy búcsúzzam,

hogy kiürítem a tenyerem, s a lelkem is?

Hogy elsimogassam a simogatásaim

minden maradékát,

hálám magammal nem vihető részét

is szétosszam, s pőrén,

nincstelenként állhassak eléd?

Adsz-e kegyelmet, hogy elfeledjem,

csak abban lehettem sikeres,

hogy elrontsam más örömét?

Az ostyát a nyelvemre kérem,

a kelyhet kiürítem és

végbemegy bennem az átváltozás.

Fahangomon ott és akkor

még elmondok pár zsolozsmát és

eléneklek egy több száz éves

gregoriánt, s már jöhet is Mihály

a lovaival.

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 12. 10.

 

NEGATÍV

Láttam a Sátánt.

Saját szememmel, majd fogható közelből.

Tüskére vágott, szőke-fehérre festett haja volt.

Úgy ötvenesnek nézett ki,

jól karbantartott ötvenesnek.

Láttam a pokol tüzeit.

Vakítottak lángfehéren, vörösen és kéken.

Hallottam a kínok országának zenéjét.

Kibírtam kis ideig.

Kis ideig.

Igaz, elmenekültem.

Igaz, megmenekültem.

Tán azért, mert tudtam

és szüntelen mormoltam magamban

a hit imáját gyermekkorom

áhítatából.

(Hiszek falfirkát, aluljárók falán,

megüzent szerelmet bérházak oldalán,

szexhirdetést, bizarrt, vasúti WC-ben,

repülőt, mi fenn maradt

az örök kék égben.

Elhiszek én bármit, amit elhitetnek,

jobb az, mintha élve

a pokolra vetnek!)

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 12. 09.

 

SZÜRKÉK

Ugye, jó nap ez a halálhoz kicsim?

Borongós odakinn. Csak pár

későn felébredt krizantém

esőcseppes sziromlevelei

mesélnek a szépről.

Ugye, jó nap ez a halálhoz, Farkasanyó?

A Hold későn kelt,

nem kell, hogy rávonyítsunk.

Takarózhatunk hidegbe,

az emlékeinkbe, kölykeink

már messzibe szakadt új életébe,

amiről hírünk egyre ritkább.

Ugye nem bántad meg Farkasanyó,

hogy engem választottál,

s velem a sorsot, ami kemény volt?

Sok jó vadászatunk... Emlékszel?

És megverekedtem érted,

ha úgy hozta a kényszer.

Győztesen. mindig győztesen.

Tél elől ma már csak egymáshoz bújhatunk.

lelassult futásunk és a karibu csordák

kerülik csapásaink.

Fiainké lett az örök erdő,

nekünk az álom és a fagy maradt.

Nagy csontjainkról a húst

tavaszig mind eltakarítják majd

a rozsomákok.

Figyeld csak! A Hold fekete pörsenései között

egy apró, fehér vérrokon szaladgál!

Látod?

Balog Gábor

-csataloo-

2025.12.02