SZAVAK

 

Szavak. Szeretnek – bántanak.

Súlyosak - könnyen libbenők.

Csokrok vadvirágból – örök szemfedők.

Enni adnak – ételed elveszik.

Enni kérnek – étked kiköpik.

Itatnak vízzel – nyakadba varrják

nyűgnek a Szaharát.

Nahát!

 

A szomszéd se látta

egyszer sem lábam kitenni,

kopott küszöbön átemelni

élő arát –

holtan cipelni évekig ugyanőt.

Bálványozottat,

szavakba írt, elmenő-előkelőt,

Kis- és Nagyboldogasszonyba gyúrt

leányt, anyát, szeretőt,

hajót, horgonyozottat,

másik part lakóját,

ahogy egy-helyben áll.

A folyó változó alatta,

mint az élet.

Horgonykötélből font nyakhurok.

 

Burokban születtem.

Február barackvirága lettem

egykor. Kisidőre.

Repedt törzs, gyümölcse-hullatott,

Vízáhítozó vagyok.

Sarjaim elvitte kertész más helyekre,

máshol hoznak virágot, 

préselnek tavaszba illatot.

 

Hajnali harmatot cseppenként begyűjtve

a dombot látom.

Fel és le.

Indulni fentre?

A lankával kacsintok össze!

Maradok röghöz kötötten

Aranydomb lakója,

ezüstparókás róka.

Hukk.

 

Szavak. 

Szeretnek, bántanak.

Szemfedők vadvirágból.

Az összes fejben képezett,

a kimondott, a bennrekedt,

táncol, mert áll a bál!

Szerepet cserél a szűz, s a kurva.

Lefekszem egyikükkel.

Holnap némának ébredek.

Barackvirágosan.

 

-csataloo-

BGJ.2009.08.13.