ÍGÉRET
Egyszer megjövök
Kalap lesz rajtam, meg viharkabát.
Sárga, mint a csillagok
amiket hozok majd zsebbe rejtetten,
mint csokor ibolyát,
hisz azt is csak onnan izzadtam elő
minden találkozáskor.
Majd állok előtted.
Nézni foglak és szememben olvashatod
a messzejárt útjait,
az árokpartokat.
Hajlongó füveket szedhetsz szálanként szememből.
Teleültetheted velük a kerted.
Mindig elfelejted, hogy útra küldtél.
Saját utamra nélküled
és idegeneknek súgtad csak fülbe a gyónást,
hogy nem úgy akartad.
Nézz rám majd ha állok előtted,
Mert megjövök, Nézz.
Jusson eszedbe a zsibongó park néma csendje,
a telt utca harsogását elnyomó snitt,
ahogy futottál szélre tett ember és szó után,
mikor befordultam
azon a harminc-akárhány éve lebontott
utcasarkon,
hogy kérésed betartva elveszítselek.
KI A BARÁTOM
NOVEMBER
Még tizenhét,
– képzeletem koronás darvai száma –
még tizenhét napunk maradt
novemberünkből.
Alszol. Nézlek.
Minden kedves vonásod, íved ismerem,
Féllek megölelni,
mert elriasztanám hajnali álmod,
s nem lesz mit elmesélned, ha ébredsz.
Látlak, ismerlek.
Nekem szült anyád.
Hajnali meséiddel
szebb naponta a világ,
könnyebb a robot, a tiéd,
s az öregségem súlya is észrevehetetlen.
Legyen szép napod ma is!
Indulok, főzőm a kávét!
Balog Gábor
-csataloo-
2023. 11. 13. Bp. 6:33
AZ ÓRA (ILONA, SZERETLEK)
Indul az óra nagymutatója,
lassan mozdul a lomha tömeg.
Ott. a toronyban unta talán
néma magányban
az álldogálást.
Szedte össze minden erejét,
eltántorítani lehetetlen!
Rúgókba préselt tenger-türelmét
első lépésre tartogatta.
Tétova lépés.
Látszata centi csak toronyórán.
Elindult – nem is oly nehéz.
kezdheti útját új történelemnek.
Itt a magasban más az idő!
Lenn perceg, s ím szárnyal idefenn!
Itt, erre könnyű az ájer,
könnyebben jönnek a gondolatok.
Itt az éghez is közelebb,
sokkal erősebb a vonzás sok irányba,
indulhat körbe-karikába,
lassan, fontolva, monoton.
Unta már rég az álldogálást,
sarkos eszmék bamba tanácsait.
Szemben a város, s egy másik toronyóra
elképedt bámulásán csodálkozott.
Rajta kövület, fel nem adhatod!
Ez a jó út, mondta magának!
Tenni kell, hogy előbbre juss!
Légy bátor! Nem vakmerőség!
Ez, itt, nem csak a körbe-körbe, és
kijutsz a tompa letargiából!
Ment, járt, ketyegett.
Egyre könnyebbek lettek mozdulatok.
Reggeli fények és éji sötét
társai lettek. Ujjgyakorlatok.
Elszánt egyformasággal
nyújtotta léptét,
édes akarat-késztetéssel.
Most jött ide vissza az élet!
Várt is rá épp eleget!
Az új hit, a belső erő
gyakorta képes csodákra! Elhiheted!
Balog Gábor
-csataloo-
2022.09.15 4:52
PARÁZNA SZEMLÉLŐDÉS
(LÁGY, KÉK, ACÉL)
Időnként Monet
kék korszakába vágyom.
Kék tavaszba-nyárba,
kék vízen.
El is hiszem, ha ott vagyok,
hogy evilágban,
saját szemem kékjében is
egészként létezem,
s csak szűrő a lencséken
a más színt is ismerő,
érzés varázsa.
Picasso kék korszakába
csak a zsonglőr tudománya szorult!
Nekem?
Örökre szín az életem!
Elhitet sosem megvalósíthatót,
átfest profán valót,
von aurát szeretkező,
szép magunk köré.
.
Zöld, és rám mosolygó szemedben
tengerszememet látom.
Nagy. Mély. Te vagy!
Felettem az Isten ege.
Családregény is lehetne,
amit megélek.
Magán-Odüsszeia.
Ha nézlek,
vérem vöröse kék-zölddé válik,
elhiszem,
az utak, mik hozzád vezettek,
a feljebbvaló,
a fenti által megtervezettek
voltak, maradtak.
Válnak örökséggé kettőnkben.
Bennem.
Maroknyi porban.
Monet kékjében,
egy, a semmiben álló hajóban.
Míg tart az életem,
s talán tovább.
Balog Gábor
-csataloo-
2022.11.27. 5:55
AZ ISMERETLEN LAJOS APOSTOL KÖNYVÉBŐL
EGY ÉVVEL EZELŐTTRŐL
HÁBORÚ
L.K. 2.24.0.
Főzz anyácska, főzz Ukraina
magadnak leveskét!
Elkészült?
Edd meg!
Főzz anyácska,
sosem volt állam,
sokat szenvedett,
és etesd néped azzal,
amit kifőztek Neked!
Nagy bugyrokban,
boszorkánykonyhákban,
orrod előtt, hátad mögött,
s ha látod, tálalva mi lesz,
talán megérted
saját, igazi létedet.
Miattad osztoznak rajtad!
Viselkedésed a bántó,
testvér ellen fordulásod
bűn, Anyácska!
Ember, ha látja szenvedésed
a Lavra papjait is látja.
Érted mondanak misét!
A homokpartról néz
gyermek a Dnyeperre,
s kívánja ÉLJ, ÉLJ!
Csillagos veterán gondol Berlinre,
s nem érti az életét.....
HAJNALI TISZTÁNLÁTÁS
(L.K.2.27)
Oly apró darabokra hullik
szét a világ -
Az estében még egymást öleljük,
társak, szeretők,
reggelig, zene alig van,
csak a gránátok durrannak
ezer szilánkkal
és a falon,
két öregedő, örök fiatal képe,
festetten sárga aranyban
remeg.
Oly kihalt a Lavra!
Papok gajdolása sem hallik,
belengi magántörténelmem,
anyámat hajkurássza egyenruhás,
a hármas ukrán front,
ahogy végigvonul megsebzett tájakon,
és felszabadítóból
megszállót kreál a politika.
Egyszerű – Majdan béke lesz,
még pár nap és sebek égnek
két oldalon fegyvert markoló kezekbe
és
temetik eljövő holnapokba
nem is mélyen, csak úgy,
hogy esőt, vizet is kapjon
a gyűlöletet.
Átkosodásnak magvait ültetik gazemberek,
s az, a kinőtt, majd kései unokákig leng,
kalászkezdeményként a szélben.
Kijev alatt,
a homokfal alatt,
a mindig csendesen, lassan elfolyó Dnyeperben,
erősen, kiirthatatlanul.
Most torozni nem jön össze!
Fegyvert oszt
magát degeszre megszedett oligarcha,
Jugyenics, Kolcsak,
Bandera, Gyenyikin szelleme él,
s a hetman németnek adná örökre a Krímet.
Közben,
szövetségről adja
hanghordozókban prímet a másik oldal,
szól a szövetségbe-forrt régi dallama,
menekül messzire hadköteles,
mert egy álomnak vége.
Élni kell!
Béke kell!
Balog Gábor
-csataloo-
2022.02.27. 6:20
AHOGY LÁTOM
l..K. 2.27.2.
A lakótelep erkélye előtt
rakéta robban.
Lenn Záporjóska lángol.
Sosem volt biztonságból
indul
kis batyut cipelve, gyalog
a történelem hazát keresni.
Nálunk enni kap.
Lesz fedél felette.
Maradna? Menne?
Ki tudja!
A csábítás nagy!
Napfényes Nyugat
várja tárt karokkal,
Marx, Engels vigyorog,
lesz ingyen, új munkaerő,
a bordély lányai is
le lesznek cserélve,
s helyét, a hátrahagyottat
kilenc emelet
magasságig benövi majd a fű....
A gaz.
Igaz.
-a loo -
2022.03.01. 7:43
KÉT FRONT KÖZÖTT
A halálsoron maradtam.
Akaratlan.
Kétoldalt zárótüzek.
Fekszem mozdulatlan.
Gránátok robbanásai
nyomják és szívják tüdőmbe
a levegőt.
Fogalmam sincs arról,
mi is van rajtam,
egy rám omlott főfal,
egy gimnasztyorka, vagy apám
egyenruhája,
karpaszományosé?
Nagy jól,
egyszerre két helyen döntötték el
odafenn, hogy besoroznak,
menni kell,
mert lelőnek, bebörtönöznek,
ha nem megyek,
ha fegyvert a szembelévőre,
s magamra sem emelek.
Hogy ölni, pusztítani kell
az összes másikat
kiismerhetetlen frontvonalon,
ahol az egyik, s a másik oldalon
is
a másik én vagyok.
Persze itt.
Rajtam a gimnasztyorka, vagy
ahogy mondtam előbb....
Fent aztán tudják,
mindig is tudták,
én mit akarok, ŐK hogyan akarnak élni,
mi a jó és a rossz
nekem,
pedig túl minden gránátrobbanásos
végzeten az álmom
csak egy kicsivel nagyobb
tányér leves lett volna,
mindegy, mily társadalmi formációban,
de naponta.
(Esetleg hús kétnaponta a hetente helyett,
néhány rend ruha-cipő,
kocsi, nő,
család is talán két gyerekkel.)
Ki tudja?
Fönn minden elrendezett.
Ha belepusztultam a TERVBE,
„ezek” majd elrendezik
maguk közt,
kiféle-miféle legyen
az új barom helyettem,
tetteimért poszthumusz
mit érdemeltem,
ki legyen sírásóm a maradékból,
ki kőgazdag új báró,
új társadalomba beemelt.
Szinte fáj,
oly szép itt,
két front között,
szétrobbanó világban.
Balog Gábor
-csataloo-
2022.03.04. 19:51
ÁFONYA-KÖKÉNYRŐL EPERIDŐBEN
Korai eperre rárepültem.
Vettem, mostam, befőztem,
s estére már adtam,
asztalra tettem a kóstolót.
Telemnek élménye lesz!
Emlékszem, már túl a csúcson,
a nyereg mögött,
hegyi tisztáson, mindig
teli kosárral vártam: Áfonyával.
Boldogan, kilószám ette a kék bogyókat,
mosolygott jókat.
A kökényt, koromhoz illőt
nem szerette,
szép-szép, mondta,
ám, ha szájába vette,
csak megcsócsálta és kiköpte
fagyok előtt, s utánuk is.
-loo-
2021.04.15.
A HUO-TO FOLYÓNÁL
A Mester, s a tanítvány
némán nézték a folyót.
Ez volt a tanítás, aznapra.
A csönd, a zöld, a fű,
a fák, meg odalenn,
a sziklás hegyoldal aljában
az élet, a víz,
a hangtalan,
szemmel nem érzékelhető,
mégis létező változás,
felhők lassú mozgása
elképesztően azúr,
tiszta égen, s lélekben
béke, megannyi kérdés
megfogalmazása,
röpke élte és halála is
mindnek ugyanott.
A tanítvány, ifjú,
meggondolatlan,
valahogy most kibírta.
Végig hallgatott.
S ahogy a gong hangja
a csöndbe beleúszott,
a Mester szólt:
Lecke vége!
Tudd, sehová nincs se út,
se visszaút!
Minden érzékeink
esendő csalása!
Mint arcodnak mása
celládba becsempészett
tükörben!
Időben sincs, s térben is
más, amit majd,
mert kíváncsi vagy,
s visszamennél keresni,
megtalálsz,
s hiszed boldogan megtaláltnak!
Amin ma jársz,
az is példabeszédek kövezte,
álom, félrevezetés,
de menj tovább rajta bátran!
Ha sarud elkopik, ne félj,
lesz új helyette,
s ha mégsem?
Ember! Ki figyelhet erre,
ha látta,
innen, a szirtről a csendet, a füvet,
a fákat, felhők változását,
oda sem figyelve,
s lenn, ott lenn,
az életet, a folyót, a vizet,
ahogy innen, fentről
nem érzékelhetőn,
minden pillanatában tudottan,
okos fejedbe raktározottan
változik?
A tanítvány két kezét összetette,
mélyen meghajolt.
Nem szólt!
Mester lehet még belőle,
gondolta Mester.
Balog Gábor
-csataloo-
2021.04.13.
VONAT ÉS LÓ AZ ÁLLOMÁSON
Már prímán megtanultam
gyűlölni a vonatokat.
Az expresszt, a libakergetőt.
Egyformán késnek akkor is,
ha elvisznek valamit
megmaradt kincseimből,
felzászlózva,
fúvószenekarral az állomásról,
s nem hoznak
eltévedt füstöt se vissza.
Már a hajók se vonzanak.
Morgott már fülembe eleget
rossz motor,
lassú áttételen
előbbrejutást ígérő kékszalag-rend,
bevont, vagy széllel
cipóra dagasztott vitorla.
Egyre megy.
Minden tengerem visszahúzódott
zavaros, döglött haltaktól bűzlő pocsolyába.
A haragvó,
megöregedett Isten lábnyomában
új élet, megtartó hit ritkán terem.
Hermész, Ikarosz és
Pegazosz
szárnyalását sem irigylem.
Ők elvannak maguk.
Egyszín, vagy röpke kontra,
szivárványra mázolt egekben.
kiosztott, beosztott,
visszaosztott rendben ősszejönnek,
nagy jól kibeszélnek
csalást, hódítást, bukást.
Én, a rímben Héphaisztosz,
egészen apró, ráncossá aszott,
kiskalapácsot bámulok.
Kialudt fújtató előtt,
a hideg üllőhöz szorítva arcomat
tüzekről álmodom.
Marad a láb, a kettő, a fájós.
Vigyázós itt-ott, most is.
önromboló utam bejárni végig.
Nagy ló voltam egész életemben.
Nincs titkom.
Erre születni kell.
Balog Gábor
-csataloo-
A KAKASSZÓ ELŐTT
Meglep, van, nem is,
ahogy monoton, változatlan,
vagy változó köröttem,
bezártságra épített világom
fényangyala.
Kutakodásra késztetsz múltjaimban
és gép elé ültetsz hajnalok hajnalán,
hogy keressek, megtaláljak
valami vélt gyöngyszemet.
Gyöngytyúk, mondhatod,
megsértődni sem fogok,
mert nem udvarodban kapirgálgatok,
de erős, vén,
sok tárházas magamnál.
Most az el nem vetélt,
agyból kicsuszant
erdélyi leánykám,
a ma hetven éves
egy vallomását olvasom.
Megtaláltam rendezetlen
magán-halálsoron,
közben egy családregényen is dolgozom.
Két végén ég megint a gyertya.
Rosszkor, rossz kor.
Mire is jutok majd?
Ki tudja?
Mondd, hány vége is van
a botnak, amivel ütni tudsz?
Mennyi ideje a hallgatásnak,
amibe beburkolódhatsz,
vélt, vagy
valós krízishelyzetekben?
Balog Gábor
-csataloo-
ÜDVÖZLÉGY
D-P Ilonának
Kerekképű, mint a Hold,
mint a sárga birs,
utánozhatatlan, (ritka kincs),
öröme ősznek,
éke gát oldalának,
melege előkerült,
tavalyi nagykabátnak,
juharlevélen pír, sárgulás,
túlélést ígérő lombhullás.
Alma.
Ha kedve nagy,
mosollyal kitakarja az éjszakát,
világra hozza a hajnalt hatalma.
Vonz, sosem taszít.
Fej köré, párnán,
vágyait kirakja mind.
Csillagképeket.
A Szüzet, a Lantot
a hantmadarat, s hozzá a hantot,
a csicsörkét, Csőrikét,
delnőt, fény-malasztot,
bujdosók népét,
frissen hullt harasztot,
meg- és visszatérést,
holnap-varázslást és múltidézést,
féllábú táncot,
három lábon állást,
állástalanságot, semmi kilátást,
pedig a hegyre visz!
A Hegyre, hogy lássam szépségét
az Úrnak, s köszönjem:
Falsaim benne (bennük?) kisimulnak
evilágon.
Végérvényesen.
Balog Gábor
-csataloo-
2023. 11. 08. 2:54
A GANGON
Itt az ószeres!
Ruhát, lomot, cipőt veszek!
Megveszem versedet,
tisztességedet,
megunt, polcon ásító nippedet!
Bútort, kis jégakkut, faliképet,
hímzést Kalocsáról,
molyettét, félig épet!
Veszek sváb hozományt,
gumikamáslit,
fájós dongalábról letekert fáslit,
zsidó menórát, cigány fakalányt,
kacagány rongyokba burkolt,
elfekvő talányt,
hieroglifákat,
piramist, Som Lajossal,
félkész atombombát,
Los Alamossal,
fakutyát, hízottat, órát ingahiánnyal,
kihűlt ágyat, laza epedával.
Kékmadarat,
ha csak kicsit kékül!
Tantuszt,
Tantaloszt, kínjai nélkül!
Nyílt vonalat piros telefonnal,
kihűlt kályhát kevés korommal,
berögzött, belétek ívódott tennivágyást,
kéményből karcrajzot,
lejárt háziáldást……
Én, itt a gangon, az ószeres!
Készpénzzel fizetek!
Rám figyeljetek!
Mindent, mit megveszek,
csekély, de biztos
haszonnal adom majd tovább!
Újra nektek!
-csataloo-
BGJ.2010.05.25.
DARVAIM
Hozzám, jó ideje már,
csak vidékről jönnek
a darvak.
Sosem csapatban.
Szép combjaikkal, széttártan,
vé-alakban,
csak lemaradók,
költözők.
Megszállnak, erőt gyűjtenek fagyban,
míg gyík, kígyó, béka van
közel.
Meleg szobából
bóbitásan
fricskát intenek a jégvirágnak,
sütnek pogácsát,
fészket raknak az álmodásnak,
nálam, belém.
Tollukról mesélni hagynak verseket.
Tavaszi széllel,
törvény szerint,
szárnyat kibontva, hízottan, nekifutva,
indulnak vándorútra.
Északra, tovább.
Viszik a télen eltanult
rókatáncot, csapódnak csapathoz,
röptükben élnek új románcot,
majd mázas cserépként
padló kövén
ezer darabra törten
sok semmiségként kutatják,
hol van az Isten,
ki szabta rájuk, igékben hirdetetten
a szárnyalást-bukást.
Az élet semmi.
Csak puskadurranás, ólomsörét,
védett fajokra.
Vonulás idején.
Választott februárban.
Balog Gábor
-csataloo-
2012.02.18.
