JELENTÉSEK KÖNYVE XX.

Jelentem: Eltévedtem, emberek!

Kósza keresztutak összekuszálták lábamat

és csomót kötött éleslátásomra a vakság.

A köd.

Mindig visszatérő, örök bizonytalanság.

A félelem, hogy eltévedek,

veszítve éleslátásomat, összekuszált lábakkal,

kósza keresztutak rengetegében.

állok előttetek, bocs', de pőrén!

A furcsa, hogy mégis megyek!

Hová a merre irány? Nem lényeges!

Ismeretlen, talány, mint a köd.

Elveszett álmot kergetek?

Jelentem, az sem lehet!

Összes álmaim rendszerezve,

járkálhat tömött polcok között a képzelet.

Bármit visszapörgethet, visszanézhet,

mind adott.

Az emlékezés csodákat tehet!

Jelentem, mindent megéltem!

Motoszkál út-vesztett fejemben

furcsa kép.

Lányom járni tanul!

Fogja csöpp kezét, óvja-okítja

tegnap világból füves rétekre

végleg elballagottat,

kétezer-hatban az anyja,

a Kertész.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.10.03. 16:42