A NEGYEDIK MADÁRJÓS

 

Bölcsek között a bölcs.

Vénségben fiatal.

A hajnal a hetedik dombon

várta, s meg is jelent.

 

Bíbort nem látott tógáját úgy kötötte, hogy épp takarjon részeket, testből életből, de tudásból mindenek fölött. Régről ismert változó világot, tájat, folyót, tavat, bozótost, amiben énekes, zsákmány-madarak laknak, sasokat a réti fészken, fogyó erdőben, meg átutazókat, vándorokat, akiket nyelvükért pusztít Róma.

 

A hetedik dombon

elgondolkodott

hazugságain,

Képletes, talányokban, iparban gyártott

rébuszain,

és nyugtázta is a hozadékot,

A hasba befalt életet.

Nem volt rossz egyáltalán (!),

mondta magának.

Fél szemmel az égre,

másikkal kóricáló tyúkjaira lesett,

s tolult benne a kérdés,

vajon tojtak-e.

 

A távolban első röptére készült a reggel.

Kelő Nap.

A madárjós, a negyedik,

a másoknál hitten bölcsebb,

friss vizet öntött tenyerébe.

Arcot mosott és belefeledkezett

az örök télbe, mert tudta

neki az örök, az utolsó

tavasz jön utána.

Kínai bölcseletről mit sem tudva,

figyelte, hogy lesz

permet a légben elpottyantott

gólyafosból, majd

hajlékába ment, s

elaludt.

 

Balog Gábor,

-csataloo-

2022.01.08.